Második óra Ofő. A családról volt szó. " az ember a családtagjait nem válogathatja meg, de a barátait igen!" Nekem ez jutott hirtelen eszembe. Ugyanis én a barátokat tekintem a családomnak. Néha úgy érzem, sokkal jobban számíthatok rájuk, mint az igazi családomra. Mert ugye... a barátok többnyire egyidősek, vagy 1-2évvel idősebbek, de ugyanebben a korszakban járnak. Bezzeg a szülők... Nem értenek meg, és csak lehordanak, hogy milyen jelentéktelen dolgokon kiakadok. De az nem jut eszükbe, hogy egy kamasznak teljesen más a "probléma szint'-je, mint egy felnőttnek. Egy kamasznak pl egy szakítás sokkal nagyobb trauma, mint a szülő szemében. Anyám engem szabályosan lebaszott, mikor első barátom szakított velem, és én kivoltam. Leoltott, hogy milyen hülyeség már vele foglalkoznom, lesznek nagyobb gondjaim is, meg ilyenek... De nem fogja fel, hogy most NINCSENEK. Nem érti meg, hogy kamasz vagyok, hogy az én szememben más egy probléma, mint anyám szemében. Nem, nem fogja fel...
Többek közt én ezért nem szeretem a családom... de hagyjuk.
Bátyám a másik eset. A nyáron voltam nála (saját albérlet) kb 5napot. Jó érzés volt szabadnak érezni magam. És gondoltam, hogy talán majd jól elbeszélgetünk, úgyis ritkán találkozunk. De egyszerűen lehetetlen volt... Ha én meséltem volna, vagy kiröhögött, vagy szörnyűlködött, de együttérzést vagy megértést egyszer se kaptam. Örömmel meséltem volna neki a barátomról, hogy végre jól érzem magam, satöbbi, de nem lehetett... Nem tudtunk szót érteni. Ennyi. És akkor még anyám csodálkozik, hogy nem beszélünk sokat meg nem vunk jóba. A bátyám teljesen más mint egy átlagos 20éves... Tipikus okostojás. Első barátnő, első csók, első köhöm...mind 18évesen. Na ezt a példát tutt nem követem... Hmmm, teljesen két másik világ vagyunk tesómmal. Pedig mindketten bikák. És mégis... na mindegy.
17:10
Ahjjj gecci, olyan szar most hirtelen minden... Annyira hiányzik mellém valaki...De nincs. Senkim sincs :'( Nincs akivel sétálhatok az utcán kézenfogva, akihez odabújhatok ha éppen rossz kedvem van és magam alatt vagyok, akivel nyugodtan találkozhatok, ha már nagyon hiányzik és szükségem van rá... Nincs a lakóhelyemen, vagy legalább pár km-es körzetben egy kibaszott pasi, akit szerethetnék... :'( 1szerűen... Suliból senkit se érdeklek? ='(((((( Miéééééért...=((((((
Még mindig rengetegszer eszembejut Kirc...(elsőpasi) Ő itt volt...Egy suli,egy város... Eszembejut, mikor az ágyán filmeztünk...és aznap összejöttünk...hogy összebújva feküdtünk...hogy hazakísért... Másnap suliba tali...majd következőnap...aztán megint...csak az utóbbi már lezárással végződött. Nem akart komoly kapcsolatot...
Másnap nem tudtam betenni a lábam a suliba... Otthon maradtam. Betegen... És egy életre elegem lett a férfi nemből.
18:53
"Nem vagyok cukipofa, sem egy jófej, nem vagyok hidd el egy főnyeremény!
De hogyha így is akarsz, hogyha ez kell, nem fogunk unatkozni, te meg én!"
Bon-bon új számából! Most láttam. Qrvajó O_o
Amúgy FankaDelinek is qrvajó számai vannak. Hallgassátok! A legjobb nekem az Ezt most. Qrvajó szöveg. Áááááh <3
Ma: 8:00 Bakker... Tegnap éjjel rémisztő spirituális élményem volt. De nem mesélem el, mer tutt h hülyének néztek...>.<'
8:15 Becsöngettek...Hömm, Irodalom jön. Fura h most egész nap irogatok, és később írom fel...=P Már ha lesz kedvem. Mer tegnap is elmaradt. Najó már abbahagyom most órára...
Egy ismerősöm segítséget kérne. Berakom a levelét.
"Sziasztok!
15 éves csajszi vok és van egy elég bonyolult történetem amit már én sem tudok megérteni! 2 éve van egy barátom egyszer volt egy kis szünet köztünk mert egy másik pasi miatt én hülye ott hagytam de azóta jól megvoltunk egészen addig amíg nem jött a nyár…
Elkezdtem egy kis boltba dolgozni és mellette dolgozott az a pasi is aki miatt van a bajom!! Sokszor bejárt a boltba van neki egy babája és egy nője aki 18 éves ő pedig 27 az elején csak nagyon szépen rám nézett majd amikor átkezdtem járni hozzá ahol ő dolgozik akkor csomó mindenre meghívott nem engedte h ki fizessem erre azt mondtam jó oké haverkodik! Aztán egyik nap ment haza fele én meg pont kint voltam a bolt előtt és megkért h vigyek neki cigit de bent ült az autóba (az volt az uccsó napom mert kezdődött a suli) én pedig tudtam h nekem nagyon fog hiányozni és elkezdtem sírni ő megkérdezte mi a baj én meg mondtam h minden olyan szar és mindenki nagyon fog hiányozni ő megfogott oda húzott magához megölelt úgy hogy a derekamat fogta én pedig a nyakát és ráborultam (ő az autóban volt végig) aztán mondta h IMÁDLAK én pedig nem tudtam mit mondani csak mosolyogtam egyet aztán oda jött egy csávó hozzá beszélni közben pedig engem nézett és csak oda súgta halkan h IMÁDLAK!! Nem tudtam mit gondoljak h miért csinálja aztán valamelyik nap bent voltam nála és egyik haverja kikezdett velem vagyis csak akart mert elkezdte oltani majd azt mondta neki amin nagyon meglepődtem: „amíg itt van a … addig jó lenne ha még rá se néznél főleg nem geciznél vele mert ha nem lenne családom ő a barátnőm lenne szeretném tisztelném de mivel van így a barátom és aki a barátomat bántja engem is! Majd később oda jött megölelt közbe pedig simogatott és ahogy nézni szokott rám úgy soha senki nem nézett még (barátom se) de sztem ő se másra látom rajta h örül neki ha ott vagyok meg a barátnőjének is megmondta h imád engem soha nem tudtam rá mit mondani mások előtt megpuszil de ahogy rám néz azt senki nem látta még ha „elfelejtek” oda menni hozzá puszit adni akkor jön oda.. múltkor megfogta az arcomat oda húzott magához és megpuszilt amikor vmelyik nap ott voltam nála megölelt megpuszilt annyira látszott rajta h örül nekem h jobban ki se tudta volna mutatni!!
Aztán a babáját oda nyújtotta nekem h adjak neki „csókot” vagyis puszit a pici szájára és adtam neki ő pedig mondta hogy de jó neki... meg ilyen kisebb megjegyzések! Velem ment el bevásárolni meg ilyen dolgai vannak!
Igazából ennyi lenne meg sztem van amit nem írtam még le de ez talán a lényeg! Igazából nem tanácsot szeretnék kérni hanem azt hogy ezt vajon miért csinálja? És hogy mennyi idő közönként „látogassam”? Egyáltalán szerintetek lehet ebből majd 1x vmi?
Most még nem akarom mert neki ott a baba akit még szoptat az anyuja meg persze nekem is itt van a barátom és őt sem akarom ott hagyni de nem tarthat semmi sem örökké! Az az igazság hogy én sem nagyon tudom h mit érzek! Talán erős baráti szeretetet vagy szerelmet vagy mit vagy vonzalmat vagy a kíváncsiság hajt h mi lenne ha ….??
Légyszi segítsetek!!"
Szóval ez lenne. Remélem írtok majd kommenteket vagy valamiket. Kérlek titeket. Sürgős lenne! Köffi... A nevében is.
Azthiszem ennyi mára. ha még valami eszembejut, holnap írom. =)
Pussz
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.